Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Gyártok szerint
 
Fórum
 
Videók 41 db
 
Kis történelem

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

Nokia - Mobira Cityman

  2014.12.25. 16:37

Mobira Cityman

A Nokia megvásárolta a Salora Oy céget 1979-ben és lecserélte a nevét, Nokia-Mobira Oy névre. Az újnév alatt először a Mobira Senator, majd a Talkman, jelent meg.

Ezt követte 1987-ben a Nokia első kézi hordozható telefonja a Mobira Cityman.

A Cityman több típusban is megjelent az országonként eltérő hálózatok miatt.

-      Mobira Cityman 900: NMT 900 hálózaton működött, amit a cég hazai piacára szánt Finnországba. 1987 októberében Mihail Szergejevics Gorbacsov a Szovjetunió kommunista pártjának főtitkára finnországi hivatalos látogatásakor, Helsinkibe a telefont is bemutatták neki, amit ő szívesen ki is próbált és felhívta a szovjet hírközlési minisztert Moszkvából.

-      Mobira Cityman 450: NMT 450 hálózatán működött és Lengyelországba működött, a rendszerváltozás után került kereskedelmi forgalomba.

-      Mobira Cityman 1320: ETACS hálózaton működött. A legelterjedtebb típus a 3 közül. Talán azért mert ezt a változatott forgalmazták a legtöbb országba, pl az Egyesült Királyságban.

A telefont Gorbacsov elhíresült használatával, Gorba névvel is szokták illetni.

A Cityman készülék, „mindössze” 800 g súlyú, míg az elődje a nagyméretű Talkman 5 kg volt.

A készülék újkori ára Finnországba 24 000 Finn márka volt, ami mai árra átszámítva 4560 Euro összegnek felel meg.

A telefon a 80-as években igazi státuszszimbólumnak minősült. Ebben az évtizedben használták a „Yuppie” kifejezést, ami a fiatal tanult városi emberekre értették, akik a kollégáikkal elsőként a világon online beszélgetést tudtak létrehozni egymás közt. Erre utal a Cityman mozaikszó is, amivel a városokban az emberek kitűnhettek a nagy forgatagból.

1988-ban Jorma Nieminen addigi vezérigazgató felmondott és két munkatársával megalapította a Benefon Oy vállalatot. Egy évvel később a Nokia – Mobira névből Nokia Mobile Phones lett. Ezzel a Mobira korszak végleg lezárult.

Forrás: google, wikipedia

Videók:                          ->              ->    

Ericsson Hotline história

  2014.03.05. 21:08

Ericsson Hotline

Az Ericsson vállalat, miután a 80-as évek elején megjelent a mobiltelefon piacán, első nagy sikerei a Hotline név által fémjelzet készülékei voltak. 

A Hotline szóösszetételt Harry Hotline agyszüleménye volt a 80-as évek végén. Harry Hotline szerepelt a korai reklám filmekbe, mint detektív. 

A fő ismertetője a Hotline telefonoknak, az élénk narancssárga színű gombok kiosztása volt, mindemellett nem hiányozhatott a vérpiros Hotline felírat sem.

A széria első példánya az 1987-ben megjelent Hotline Pocket névre hallgató készülék volt. A pocket szó arra akart utalni, hogy a készülék olyan kicsi, hogy egy zsebben is elfér. 

A második nagy húzásuk a Hotline Combi típus különböző változatai voltak. Az első példányokat 1988-tól forgalmazták. A combi szó, pedig a nagy aktatáska nagyságú méretére kívánt utalni. Ebben az időszakban a Shrack vállalat is elkzedte, forgalmazni Hotline név alatt a licenc telefonjait. Egy ilyen készülék meg is található a gyűjteményemben (klikk). 

1989-ben megjelent a NH 72 Hotline típusú kédzülék, ami már jóval kisebb, modernebb kinézetű volt.

1991-ben jelent meg a korának korszerűnek mondható, már valóban a zsebmérethez közelítő, NH 97 Hotline típus. Az Ericsson a Sandra nevet adta a készüléknek.  A telefont sikerült nekem is beszerezni. (klikk)

1992-ben megjelent az első GSM rendszerű Hotline telefon is, a híres, neves GH 172 és fehér billentyűs változata a GH 174, ami már nem kapott Hotline felíratott. 

A Hotline sorozat utolsó példánya a GH 197 volt 1993-ban. Az első példányokra még felkerült a Hotline felírat, de a többségre már nem.

Az ok, hogy nagy hirtelenséggel leálltak a név használatával, az, volt, hogy a közben Hotline electronic nevű önálló cég beperelte az Ericssont, amit sikeresen meg is nyert, így az Ericsson nem használhatta többé a nevet.  

Forrás: ericssonhistory.com

Videók:                              ->            -> 

Ericsson története

  2009.07.13. 09:25

Ericsson

1876-ban II. Oscar király rendelkezett Svédország és Norvégia felett. Ez egy olyan időszakban volt amikor az innováció rohamos fejlődésnek indultm. Az Ericsson első gyára ekkor még egy hátsó sufniba volt Stockholmban. A gyár neve a cég tulajdonosáról kapta Lars Magnus Ericssonról. A cég ekkor még távírójavításával foglalkozott.

1886-ban, Lars Magnus Ericsson közzétette első termékkatalógusban az új termékeit. Ekkor már megjelent az első Ericsson márkájú vezetékes telefonok. Az új típusú telefonokban már a kagylóba bele volt építve mind a mikrofon és a hallgató is. Ez a terv, nagyon jól sikerült. Stockholmban felépült egy 45 méter magas adótorony ami miatt az előfizetők száma egyre növekedet a városban.

1896:  A béke 25 éve tartott már. Sok európai ország hozzájárult a feltételekhez. Megteremtése ragyogó időszakban volt, mert ekkor az ipar és a tudomány nagy fejlődésnek indult. Például egyik nagy képviselője Guglielmo Marconi aki feltalálta a drótnélküli távírót ebben az évben. LM Ericsson ez év április 1-én mintegy 500 embert foglalkoztatott már. A gyár területe bővült, immár 4200 négyzetméter volt.

1936: Miután a világválság által okozott depresszió véget ért és a gazdaság mutatói felfelé mutattak, ami növelte eladásait az Ericssonnak, Svédországban és külföldön egyaránt. A termelési kapacitás így jobban kihasználhatóvá vált. Az Ericsson termelési mutatói meredeken emelkedetekt Angliában, ami 25 százalékos nyereséget okozott. A gyártó cég Spanyolországban, azonban a polgárháború kitörése miatt nem lett nyereséges. Lengyelország, Olaszország és Mexikói, telefon-előfizetők száma növekedett. Viszont Törökországban csökkent.

1956-ban az Ericsson bemutatta az első automata rendszerű rádiótelefonját. A készülék 40 kilót nyomott. Ez volt a világon az első, teljesen automata rendszerű rádiótelefon. MTA-nak nevezték. Mindössze néhány száz előfizető használta, főként magas jövedelmű ügyvédek és orvosok Stockholmban és Göteborgban. A manuális ellenőrzést nem igénylő rendszerben a felhasználóknak mindössze a számokat kellett tárcsázniuk a telefonon. A svéd távközlési hatóság számára kiépített rendszer a 160 MHz-es sávban működött, impulzusos jelátvitelt alkalmazott a végberendezés és a bázisállomás között, és körülbelül 100 felhasználót volt képes kezelni egyenként. A korai mobiltelefónia az autótelefonok működésére és az autóban mobilrádión keresztül folytatott hangkommunikációra hasonlított, a berendezések pedig távolról sem emlékeztettek a ma használt zsebméretű készülékekre. Az MTA rádió berendezés több mint 40 kilogrammot nyomott, és úgy tervezték meg, hogy az autóba is telepíteni tudják.

1981-ben az Ericsson bevezette az első modern mobiltelefon-rendszert, a Nordic Mobile Telephonyt röviden az NMT-t.  Az NMT rengeteg sávban működött, volt NMT 900, NMT 450 stb. Ezért meghatározta több évtizeden át a telefonok hálózatát. A 80-as években sorba jelentek meg a nagyobbnál nagyobb sikerű készülékek. A 80-as évek utolsó éveiben megjelent a cég nagyon népszerű családja a Hotlien.

1987-ben megjelent a cég első kézi, marók készüléke az Ericsson Hotline Pocket. 1989- ben megjelent a Hotline Combi ami világszerte hatalmas sikernek örvendett. Az Ericsson vezető szerepet játszott a GSM világszabvány 1991-es bevezetésében és fejlesztésében is. Az eredetileg páneurópai mobilrendszer később valóban világszabvánnyá vált.

1992-ben meg is jelent a cég első GSM rendszerű mobiltelefonja a GH 172. Majd ennek a sorozatai jelentek meg minimális változtatással.

1994-ben megjelent egy újabb széria ami köznyelveken a kis tégla nevet kapta. Ezeknek az első példány a Gh 337-es. Ez a készülék képes volt már fax küldésére és fogadására, viszont ehhez szükséges volt egy kábel amit a számítógéphez kellet csatlakoztatni.

1999-ben megjelent az R sorozat. Ez a sorozat elsősorban a luxus kategóriát jelezte. Első példánya az r380 ez követte az r310-s, r320-as, r520m, r250pro.

2001-ben bevezette az Ericsson a 3G a GSM továbbfejlesztett hálózatát, amely akár 3,6 Mb/s sebességű szélessávú mobilszolgáltatások nyújtására is alkalmas lett. Ez év októberében bejelentették, hogy fele- fele arányban egyesül az Ericcson a Sonyval, a vállalat új neve Sony Ericsson lett. Az új cég, nehéz indulása után sikeres lett, a P800 PDA, a kultikus T610, W800i készülékek által.

2011. október 27.-én a a Sony kijelentette, hogy fel kívánja vásárolni a céget. Az Ericsson belement és ezzel végérvényesen kivonult az Ericsson a mobiltelefon piacáról.       

Forrás: google, wikipedia, ericcsonhistory

Westel 0660 története

  2009.07.13. 08:54

Westel

A Westel Rádiótelefon Kft. 1989. december 4-i megalapítása után 1990. május 23-án írták alá a vállalat cégalapító okiratát. Így létrejött a MATÁV Rt. (51%) és a US WEST Int. (49%) közös vállalata. Az alapítás után nem egészen egy évvel, 1990 október 15-én - 3 bázisállomással és 1 önálló digitális központtal - megkezdte működését az első magyar nyilvános mobiltelefon-rendszer. Budapesten megnyílt az első értékesítési központ.

1991-1992-ben sorra nyíltak a vidéki irodák. 1993-ban további vidéki irodák nyíltak, az ország nagy részén már használhatók voltak a 0660-as telefonok.

1994-ben piacra lépett a két konkurens: a Westel 900 GSM Mobil Távközlési Rt. és a Pannon GSM Rt. A vállalat kínálatában megjelennek az első kisméretű kézitelefonok. 1995-ben két alapvetően fontos értéknövelt szolgáltatás jelent meg a kínálatban, a háromszintű Hangposta és a Hangújság.

1997-ben tovább nőtt az előfizetők száma az erős GSM-jelenlét ellenére. A kedvező percdíjak és készülékakciók hatására számos új előfizető lépett be a 60-asok táborába.

1999-ben a műszaki fejlesztések hatására számos új szolgáltatás bevezetése vált lehetővé. A vállalat arculata drasztikus változáson ment keresztül, amely a jobb megkülönböztetést és a kor elvárásaihoz való jobb igazodást szolgált. Az év végén piacra lépett az új versenytárs, a Vodafone.

2000-ben a legfontosabb feladat volt a meglévő ügyfelek megtartása, az előző évben elkezdett image- és arculatváltás következetes végigvitele. A háromszereplős GSM piacon jelen lévő szolgáltatók tevékenységének köszönhetően az analóg rendszerű szolgáltatás jelentősége 1999 óta folyamatosan csökkent. A Westel 0660 sem minőségben, sem a szolgáltatások választékában nem tudott versenyezni a modern, hatékonyabb rendszerű mobilszolgáltatókkal. Ennek következtében a társaság működése veszélybe kerűlt.

2002-ben veszteségessé vált és a Westel 0660 előfizetők száma a 17 ezret sem érte el. Megegyezés született az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és a Matáv között a Westel Rádiótelefon Kft. (Westel 0660) koncessziós szerződésének módosításáról és az NMT-szolgáltatás 2003. június 30-ai megszüntetéséről. Ezzel véget ért Magyarország első mobiltelefon hálózata.

Forrás: google, wikipedia

A Nokia története

  2009.07.11. 11:19

Nokia

A Nokiát 1865-ben alapította Fredrik Idestam a Finn Nokianvirta folyó partján. Ekkor még a cég faőrleményből papírt gyártott. Ez után már cellulóz-feldolgozó üzemként működött. A Finnish Rubber Works (magyarul: "Finn Kaucsuk Művek") a cég egyik leányvállalataként jött létre a XX. században, és ez az alvállalat kezdte használni a Nokia nevet márkanévként. Röviddel az I. világháború után, a Finnish Rubber, új neve Finnish Cable Works lett, ami megszerezte a Nokia fa-fűrész malmait, és elnevezte Finnish Cable Works-nek. Ez a cég már a távíró kábelek gyártásával foglalkozott.

1967-ben mind a kettő cég egyesült a Nokia Corporation név alatt. A Nokia név a városon átfolyó azonos nevű folyótól ered. A város és a folyó eredetileg egy kis fekete erszényes állatról kapta a nevét, mely a környéken élt.  Az 1970-es években a Nokia vált a világ vezető telekommunikációs cége, kifejlesztette a Nokia DX 200-t, amely egy digitális kapcsoló eszköz volt az automatikus telefonközpontokban.

1979-ben egyesült a Nokia és a Salora ennek eredményeképpen létrejött a Mobira Oy cég. Az új cég a Mobira kifejlesztette az NMT (Nordic Mobile Telephony) hálózati szabványt. Ez lett az első generációs automata mobiltelefon rendszer, mely hálózatott, 1981-ben fejlesztettek ki. A vállalat első készüléke a Mobra Senator egy évvel később, 1982-ben mutatták be. A telefon így már az új NMT hálózaton működött. Ez után 1983-84 körül, megjelent a Mobira MD 50, mely készülék a gyűjteményemben is megtalálható! A készülék, még az NSZK-ban használt B-NETZ hálózatán üzemeltt. Közben megjelent a Mikro Mikko, amivel a számítógép iparba kívánt bekapcsolódni a vállalat. 1987 ben megjelent a nagysikerű Mobira Cityman is! A telefon az NMT 450-900 hálózatán üzemelt. Ez a telefon volt a cég első marok készüléke.

Az 1990-es években viszont a cég pénzügyi gondokkal szembesült, így az erőforrásait a mobiltelefon eszközök, hálózatok és egyéb telekommunikációs területekre csoportosította, ezzel egyidejűleg kivonulva a televíziózás és a személyi számítógépek piacáról. 1992-ben megjelent a nokiának az első GSM rendszerű mobiltelefonja a 1011. 1994-ben meg jelent a nagy sikerű 2110. Mely készülék kinézete, tudása, mérete, súlya miatt, kultusz telefon lett.

1996-ban megjelent, a cég egyik híres, neves telefonja, a 8110. A készülék a kultusz Mátrix című filmben is szerepelt. Ugyanebbe az évben bemutatták a 9000 kommunikátor, mely követte a 9110 (1998), majd a 9210 (2000). 1998-ban a Nokia bejelentette, hogy legyártotta a 100 milliomodik mobilkészüléket, és a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártójává lépett elő. 1999-ben megjelent a 7110, ami az egyik első GPRS-es telefonja volt a Nokiának.

2005 nyarán a cég túladott az 1 milliárdodik mobilkészüléken. A 2000-es évek végéig vezető mobilkommunikációs cégnek számított. Az évtized végére az egyre elterjedtebb okos telefonokkal nem tudta már követni a lépést, bár több erőfeszítést is tett ennek érdekében, 2011 Február 11.-én bejelentették, hogy az új készülékeiknek egy részén Microsoft Windows operációs rendszer fog működni, a készülékek típus neve Lumia lett, de az elsöprő siker elmaradt.

Forrás: google, wikipedia

A Westel 900-nak az első kettő telefonja

  2009.06.24. 19:25

Westel első készülékei

A Westel 900 Rt. 1994-es indulásakor csupán két típust forgalmazott, az egyik az Ericsson GH 197 a másik a Motorola MicroTac 5200 készülék volt.

Érdekesség, hogy mind a kettő telefon mindössze SMS olvasására volt képes, szöveg írására már nem. A Motorola ráadásul még nagyméretű SIM kártyával is működött. Mindkettő készülék megtalálható a gyűjtemányemben!

Forrás: google

A hálózatok története

  2009.06.22. 12:57

Pannon GSM története

1994 március 26.-án indították kereskedelmi tevékenységüket 10, 45 milliárd Ft alaptőkével. Tulajdonosai az északi országokból verbuválódtak 25% magyar tulajdon mellett. Finanszírozás a holland ING Bank intézte. A technikai hátteret a Nokia biztosította. A kezdeti 10. 45 milliárd alaptökét folyamatosan emelték 18 milliárdra, közben az előbb említett ING Bank nyújtott kedvező hiteleket. Segítségükkel valósult meg az ez év eleji 25milliárd Forint értékű részvénykibocsátás. 

Eleinte Budapest és környékére, majd a főutakra vidéki nagyvárosokra terjesztették ki szolgáltatásaikat. Jelenleg az ország teljes területének lefedettségével, a teljes magyar lakosság számára elérhetőek, amit 1700 bázisállomás felszerelésével sikerült elérniük. Kezdetben műszakilag próbáltak a vetélytárs elébe kerülni, sokféle szolgáltatást vezettek be. Jelenleg kb. 2, 7 millió  előfizetőjük van.

Westel 900 története

1994 március 31.-én 5,4 milliárd Ft alaptőkével indultak. A tulajdonosok, MATÁV, Westel Rádiótelefon Kft és a US West, 1997-re kb. 10milliárdra emelték. A finanszírozást a Citibank és a CIB vállalta, az IFC tulajdonosi körbe kerülésével a Világbank támogatását is magukénak tudhatták. 1996 végére elsőként elnyerték az ISO 9001 minősítést. Ennek jelenleg kb. 3,5 millió előfizetőjükkel együtt örülhetnek.

A Westel technikai berendezéseit az Ericsson szállítja, 97-re 5 milliárd Ft-s hálózatfejlesztést hajtottak végre. A tulajdonos Westel segítségével gyorsan országos szolgáltatóvá váltak, mind a szolgáltatási terület, mind a disztribúció szempontjából. A Westel 900 új neve 2004. május 3-tól T-Mobile Magyarország Távközlési Részvénytársaság.

Vodafone története

A Vodafone 1985. január 1-jén, néhány perccel éjfél után bonyolította le az első mobil hívást Nagy-Britanniában. Tizenöt év elteltével a hálózat a legnagyobb európai vállalattá és világszerte a maga nemében a legnagyobb vállalattá nőtte ki magát. A század fordulóján az Egyesült Királyság csaknem minden második lakosának van mobiltelefonja - közülük minden harmadik a Vodafone ügyfele.
A Vodafone magyarországi történetének mérföldkövei:
A Vodafone Magyarország Rt. 1999 július 7 - én nyerte el a koncessziót magyarországi GSM 900 / DCS 1800 mobil rádiótelefon hálózat kiépítésére. A Vodafone 150 millió EUR értékű szerződést írt alá a Nokiával a komplett 1800 MHz-es GSM-hálózat kiépítésére. A Nokia valósítja meg Vodafone magas szintű szolgáltatásához szükséges telefonközpontokat, bázisállomásokat, bázisállomás-kontrollereket és intelligens hálózati (IN) megoldásokat.
Forrás: google, wikipedia

A Motorola mobilteelfon története

  2009.06.22. 12:55

Motorola

 

1930-ban: A Motorola kifejlesztette első rádiós adó-vevőjét, melynek segítségével többen is kommunikálhattak egymással. Ezen eszköz elterjedt volt a katonaságnál és a hírszerzésnél békés időszakban ugyanúgy, mint a Második Világháborúban. A fejlesztések folytak tovább, a két beszélő fél egymáshoz viszonyított távolsága egyre csak nőtt, annyira, hogy a végén a ˝határ a csillagos ég˝ kifejezés igencsak találónak hatott. Ugyanis 1969-ben a vitatott holdra szállási manőver után Armstrong egy ilyen készülékkel küldte első szavait a Holdról. ˝Kis lépés egy embernek, nagy ugrás az emberiségnek ˝.

1973 április 3-án. Doktor Martin Copper és társai kifejlesztették az első mobiltelefont. Majd New York utcáin sétálva felhívta Joet aki az AT&T cég vezetője volt. Doktor Martin azt mondta, hogy egy mobilról hívtalak fel. Joet egy fogcsikargatással de illedelmesen azt mondta örülők neki . Majd 11 év múlva 1984 március 6-án már az Amerikai lakóság is meg vásárolhatta az első mobiltelefont. A Motorola DynaTAc 8000x-at.
Majd a Motorola fejlesztői izgatottan várják, hogyan fogadja a világ az első vezeték nélküli telefonjukat melynek technológiáján 15 évig dolgoztak, a telefon megtervezése pedig nagyjából másfél évet igényelt,s kutatásába körülbelül 100 millió dollárt öltek. A DynaTAC 8000x Cell-Phone méreteit tekintve mondhatni böhöm volt: 300x44x89 mm nagysághoz 785 gramm tömeg párosult. Az akkumulátora már akkor felülmúlta a mai csúcsot, hiszen 30 perc beszélgetési és akár nyolc óra készenléti időt is hajlamos volt egy töltéssel biztosítani. De ennek fejében monokróm LCD- kijelzőjén megjelenítette az órát, hogy mindenki tudja, mennyi az idő, sőt memóriájában akár 30 telefonszámot is eltárolhattunk.

S mit ad Isten, 3995 dolláros ára ellenére 1984 végére már több, mint 300 ezer mobiltelefon-felhasználó volt világszerte. Mivel akkoriban nem volt annyi vonal fenntartva a mobiloknak, mint ma, gyakran nem tudták egymást elérni az emberek. Státuszszimbólumi mivoltát jól illusztrálja, hogy 1984-ben a 16 gyertya című filmben Jake Ryan papájának a Rolls Royce kocsiában is egy Motorola DynaTAC 8000x pihent. A telefon megjelenése előtti egy évtől minden Motorola alkalmazottnak izgalmas és érdekes volt ott dolgozni, 1984 március hatodikától pedig kuriózumnak számított. A cég ezzel megalapózta hírnevét a mobiltelefon piacán, amin azóta is meghatározó szerepeet tölt be

Forrás: google, wikipedia

 

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

 
Új készülékek a gyűjteményemben

ÚJ KÉSZÜLÉKEK A GYŰJTEMÉNYEMBEN

 Nokia Panasonic

 
A hét képei
 
Címkék
 
Vendégkönyv
 
Filmes telefonok
 
Kis történelem
 
Reklám anyagok
 
Érdekességek
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.